MONOR: VÉSZHELYZET. Visszalép a női NB II, Keleti csoportjától a Pest megyei csapat

Ami az elmúlt napokban még csak pletykaszinten vetődött fel, immár tény: visszalép a női NB II, Keleti csoportjába besorolt Monor a bajnokságtól, és már a szombaton esedékes, veresegyházi Magyar Kupa-mérkőzésen sem áll ki.

A kék írisszel és fehér rózsával díszített koporsót tizenöten vitték. A néma csend volt az úr a gyászruhát öltő, lassan lépdelő hölgyek között. Kacagás helyett kocogás vette kezdetét vasárnap délután a Puskás Ferenc utcában. Olyan egyformának tűnt mindenki.

A máskor erőteljesen szóló pap ezúttal nem sokat, ám annál szebben beszélt. Nézte, leste, figyelte a pályát, miközben a tekintete messzire kalandozott. Visszafogottnak mutatkozott, miközben a lelke nem nyugodott. A 4. percben a gyászruhában futballozók már kétgólos hátrányban voltak. Ekkor csattant fel először Fehér Tamás. A Monor edzőjében azonban néhány pillanattal később tudatosult, hogy imádott csapata a haláltáncát járja.

Szeptember 7-én a Gazda Mónika – Karanyicz Szandra (Lantos Fanni, 66. p.), Farkas Mónika, Répás Enikő, Manev Fanni – Pirót Terézia, Burján Nóra, Kókai Krisztina, Garamvölgyi Kitti – Teleki Borbála (Fekete Alexandra, a szünetben), Nagy Viktória összetételben lépett pályára a Monor a Bozsik-stadionban – még egyszer, utoljára.

A szünetben már 4–0 volt az állás, ám a Honvéd egy pillanatig sem állt meg. Jöttek a támadások egymás után, a nyáron többek között a légiósai mellett Aschenbrenner Rékát és Dénes Dorkát is elveszítő fővárosiak egyre-másra szerezték a góljaikat. A felnőttek mezőnyében az eddigi legjobbját nyújtó Nagy Barbara háromszor vette be Gazda Mónika hálóját, a pazar produkcióra képes Staar Gabriella duplázott, Zvara Tímea egyszer volt eredményes, Répás Enikő öngólig jutott, míg a Monor részéről Nagy Viktória talált Novotny Gréta kapujába.

Fehér Tamás szűkszavúnak bizonyult. A Monor edzője három nappal a második fordulóban esedékes bajnoki után mégsem köntörfalazott. „Fogalmazzunk úgy, olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem tudtuk tovább vállalni az NB II-t, ám ennél többet nem szeretnék mondani. Még mi is csak most próbáljuk feldolgozni – de nem egyszerű…”

A szeptemberi nyár olykor belecsimpaszkodik az ember nyakába.
A lengedező szél, a levelek zizegése zongorakíséretként fut végig a fülben.
Az utolsó dalt a halál játssza.