A fedezet nagy napja. Ritkán fordul elő, hogy egy középpályás három gólt szerezzen egy bajnokin, hát még az, hogy mesterhármasa egyben szó szerint fordulópontot is jelentsen. Márpedig az újlengyeli Telepóczki Jánossal pontosan ez történt a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának 2. fordulójában.
A Ráckeve volt a szenvedő fél. Pirisi Sándor, a gárda edzője nem értette, mi történik csapatával, amelyet a szünet után a nagyobb lelkesedéssel és akarattal küzdő Újlengyel végül 3–2-re legyőzött.
– Kötelező volt javítani?
– Mindenféleképpen, mert a Bugyi elleni meccs nagy bukás volt számunkra a nyitófordulóban – felelte Telepóczki János, az Újlengyel 28 éves középpályása. – Gyakorlatilag győztes meccset engedtünk ki a kezünkből, a Bugyi kétszer jutott el a kapunkig, amelyből egy gólt kaptunk, és még szerencsénk sem volt, pedig uraltuk a mérkőzést, végig nálunk volt a labda.
– Csakhogy az eredményjelző ettől még nem a labdabirtoklási arányról hivatott tájékoztatni.
– Ez igaz, mint ahogy az is, hogy sok helyzetünk nem volt, de tény, hogy 70 százalékban nálunk volt a játékszer, passzoltunk, ment a játék, ,,folyt” a labda, csak éppen gólt nem tudtunk rúgni.
– Nem úgy a Ráckeve ellen, amikor mindez háromszor is összejött, legfőképp önnek köszönhetően.
– Hála a magasságos Jóistennek! Nagyon gyengén kezdtünk, kaptunk két „makonya” gólt, aztán a szünetben megbeszéltük, hogy nekimegyünk a Ráckevének. Így sikerült, szerencsére meg tudtuk fordítani a meccset.
– Egy félidőt követően az öltöző felé ballagva mégis mi pörgött végig az agyában? Elvégre akkor még 0–2 volt az állás.
– Az, hogy nagyon rosszul esett mindenkinek, rettentő bosszúsak voltunk, aztán rendet tudtunk tenni a fejekben. A szünet után nekik mentünk és lett, ami lett.
– Egy tücsökciripelésnyi ideig sem játszódott le önben, hogy nagy lebőgés lehet a vége?
– Akkora erőt éreztem és érzek a csapatban, mivel olyan összefogás van nálunk, amely azt eredményezte, hogy nem csupán én bíztam a srácokban, de mindenki hitt a másikban. Tudtuk, hogy nem volt ez egy vesztes mérkőzés…
– Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, de a ráckeveiek váltig állítják, a jegyzőkönyvben rögzített adattal ellentétben az Újlengyel harmadik találata nem a 95., hanem a 98. minutumban született.
– Szerintem nem, az már nagyon tetemes lenne. Úgy emlékszem, három vagy négy percet hosszabbított a játékvezető, de ebben a négy percben is végig húzták az időt a vendégek, ott voltunk a kapujuk előtt és fetrengtek. Erről szólt a meccs utolsó félórája a ráckeveiek számára. Nem megbántva őket, de nem voltak túl sportszerűek, a játékvezető pedig biztos úgy volt vele, hogy mivel végigfetrengtek a hosszabbításból két és fél, három percet, egy minutummal tovább vezeti a találkozót. Az viszont tény, hogy a gól a legjobbkor született, az utolsó utáni pillanatban, amikor kellett.
– Mondja ezt az élete meccsét futballozó középpályás.
– Így azért nem mondanám, de mindenféleképpen nagyon akartam.
– Miért, volt még olyan bajnoki a felnőtt karrierje során, amikor úgy szerzett mesterhármast, hogy nem 9–0-ra győzött a gárda, hanem mondjuk 3–0-ra?
– Mesterhármast sohasem rúgtam, pláne nem úgy, hogy 0–2-ről fordítottunk. Ilyen még nem fordult elő velem, bár olyan volt, hogy jól ment a játék és szereztem gólt, de csak egyet.
– Ezzel a sikerrel bizonyára visszatért az önbizalmuk.
– Jól gondolja, ez lelkileg nagyon nagy cselekedet volt a csapattól, egy ilyen diadal mindenki önbizalmát megnövelheti.
– Az Újlengyelnek van esélye a bajnoki címre?
– Úgy érzem, hogy van. Azt gondolom, képzett labdarúgóink vannak, így a dobogóra odaférhetünk, de titkon bízom abban, hogy az aranyérem a miénk lesz.
– Kik lehetnek a legnagyobb vetélytársak? Kérdezem ezt úgy, hogy a legutóbbi évadban a Keleti csoportban szerepeltek.
– Azért nagyjából tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, ismerjük a csapatokat. A Dabas II.-ben érzek olyan átütőerőt, amellyel képes lehet megnyerni a bajnokságot.
– Úgy beszél, mint aki nem is lett volna dabasi játékos…
– Töltöttem Gyónban egy kis időt, de tényleg úgy gondolom, megerősítették a keretet, hiszen néhány régi csapattársam átment a Dabas II.-be. Jó játékosokról van szó, plusz ott van az Örkényből szerződtetett Farkas Krisztián, szóval úgy gondolom, erősek lesznek.
– Önt nem csábították?
– Sem a Dabas, sem más.
– Egy fikarcnyit sem találja furcsának?
– Nem szívesen távoznék Újlengyelből. Volt ez a féléves kitérőm Dabason, előtte pedig még ifistaként jártam Hernádon, de csak hazahúzott a szívem. Helyi játékos vagyok, és öreg koromra nem tervezem az „eltávot”.
– Van, amire viszont figyelniük kell. Meglehet, az ősz meccse következik, hiszen a kettőből kettőt nyerő Halásztelek lesz a vetélytárs.
– Minden mérkőzést nagyon komolyan veszünk, és bár Bugyin sajnos vereséget szenvedtünk, már nem foglalkozunk ezzel, csak a következő összecsapással. Biztos nagyon kemény küzdelem vár ránk a Halásztelek ellen, de minden találkozó más, mégis nagyon bízom benne, hogy ezt is „behúzzuk”.
– Ugye tudja, hogy a Halásztelekben is futballozik egy gólvágó, nevezetesen Gáspár András, aki a nyitófordulóban 4-szer, míg legutóbb 2-szer volt eredményes?
– Elég stabil a védelmünk, és úgy érzem, megfogjuk őket. Mindenképpen úgy megyünk ki a pályára, hogy nekünk csak egy eredmény számít, a győzelem.
——————————————————————————————————————————————
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 39. lapszámában. Azóta az Újlengyel 3–1-re kikapott a Halásztelektől, majd nyert a Gyál otthonában 4–1-re.
——————————————————————————————————————————————
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: