Nem végzett rossz munkát. Voltaképpen a semmiből építette újjá a dunavarsányi felnőtt csapatot, amelyet végül a Pest megyei III. osztály, Déli csoportjának 5. helyéig kalauzolt. A DTE sikeredzője, Pirisi Sándor azonban a nyáron csábító ajánlattal szembesült.
Egyszer csak jött a felkérés, hogy mi lenne, ha…? A futballban ez a kétbetűs szócska nem, az ,,igen” viszont létezik. Miután az edző, Liebhaber Barnabás és az előző vezetés távozott Ráckevéről, Pirisi Sándornak sem volt maradása – Dunavarsányban.
– Azóta legalább már kibékültek?
– Persze, csak tudja, hogy van ez, a feleségem mindig azt mondja, soha nem vagyok a családdal – felelte nevetve Pirisi Sándor, a Ráckeve VAFC edzője. – 36 éves házasok vagyunk, de hát ezt szeretem csinálni, az életem a futball. A nejem azt mondta, ahonnan egyszer elküldtek, oda ne menjek vissza. Veszekedtünk vagy két héten keresztül, mégis úgy döntöttem, bevállalom. Most viszont az a legnagyobb problémám, hogy a ráckevei ifistákra nem nagyon lehet számítani. Úgy megváltozott két év alatt a futballhoz való hozzáállásuk, hogy az csak na! Amikor itt voltam, az ifisták örömmel jöttek edzésre, amikor kiemeltem őket, hogy jöhetnek a felnőtt csapatba, boldogok voltak, most meg? Ha azt mondom, gyertek, senki nem jön. A tréningeken a budapestiek itt vannak, ám kik nincsenek edzésen? A helyiek!
– Megdöbbent?
– Amikor a 2. helyen végeztünk és elküldtek, jött az új vezetés, márpedig ezen időszak alatt teljes mértékben lenézték az ifistákat, nem vették oda őket, így mindenkinek elment a kedve az egésztől. Jelenleg azon vagyok, hogy ezekkel a srácokkal kivétel nélkül leülök beszélni, hogy visszahívjam őket, jöjjenek játszani, szeressék meg újra a futballt. Jó néhány hete ezen dolgozom én és az új elnök. Rékasi Józseffel azon vagyunk, legyen újra egy csapat, egy ráckevei társulat. Amikor legutóbb a klubnál dolgoztam, nagyon sok ráckevei volt a keretünkben. Jelenleg Moharos Péter és Szarka Ákos a két helyi ifista, akik járnak is edzésre, míg a többiek nem. Most őszintén, így miként csináljak csapatot?
– Ha könnyen nem, akkor nehezen.
– Mondták is nekem többen, hülye voltam, hogy belevágtam. Lehet, hogy fél évig még nem lesz csapatunk, de biztos vagyok benne, fél év múlva lesz, mégpedig azokkal, akik beállnak a sorba. Újra vonzóvá kell tenni a fiatalok előtt a labdarúgást, mert ezt a játékot edzés nélkül nem lehet művelni. Vívtunk három edzőmeccset, s azt akarom, hogy minél előbb összeálljunk. Van néhány idősebb futballistánk, Erdős Tibor, Bonhardt Tibor vagy Nagy Gábor, rájuk építve lehetne jó kis csapatot összerakni, avagy a fiatalok meg a rutin, de már látom, hogy nagyon nehéz lesz. Nagy fába vágtam a fejszémet.
– Amennyiben nem marad „megye-kettes” a Ráckeve, abban az esetben is visszatér?
– Akkor is elvállaltam volna, sőt, talán még jobb is lett volna a „megye-háromból” indulni, hiszen ott könnyebben épít fel az ember egy társulatot. Úgy, mint Dunavarsányban. Tavaly csináltam egy ütőképes együttest, amelynek 98 százaléka dunavarsányi játékosokból állt. A tavaszi idényben tizenhárom meccsből tízet nyertünk és csak háromszor kaptunk ki.
– Utólag is jár érte a gratuláció.
– Kezdett összeállni egy jó kis kollektíva, nagyon sok ’varsányi játékos sajnálja is, hogy eljöttem, de megmondom őszintén, amikor megkérdeztem, hogy Dunavarsányban mi a cél, a klub mindenese, Papp Tibor azt mondta, hogy az nincs, elvegetálunk a ,,megye-háromban”, ami nekünk nagyon jó. Edzősködöm már lassan 25 éve, így nyugodtan mondhatom, akinek nincs célja, az ne is csináljon semmit, olyan csapathoz nem kell edző. Cél nélkül ugyanis nem lehet futballozni!
– Ráckevén éppenséggel mi a terv, már ami a számszerűséget illeti?
– A középmezőny elérése, az a fontos, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Aztán jövőre megint egy kicsit előrébb végezni, később meg majd az első három hely valamelyikének elérése. És ebben minden benne van.
– Álom ez vagy valóság?
– Amióta itt vagyok, rendre 20-25 ember kinn van az edzéseken, és kérdezik, ,,Sanyikám, lesz jó csapatunk?” Nem tagadom, sajnáltam őket az előző szezonban, mert csak szégyenkeztek. Elmondták, hogy inkább ki sem mentek a meccsekre, mert vereség vereséget követett. Sietve leszögezem, abból nálunk is lesz, mert attól még, hogy itt vagyok, nem fogunk rögtön bajnokságot nyerni. Újra kell építeni mindent, mint egy házat. Megcsináljuk az alapot és szépen dolgozunk tovább, ugyanis csak így lehet…
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 35. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: