Alex, Bobik, Bencék, Dávidok és Zolik, meg persze a többiek, ha felnéztek, majd azt látjátok, hogy már ezért megérte nekifeszülni, rakkolni és rohanni kifulladásig, a fájdalomküszöböt kitolni. Mert kétségetek se legyen afelől, hogy azok, akik szombat este több ezren piros-fehér-zöld zászlóval borítják be a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion lelátóit, és rendületlenül, teli torokból kiabálják bele az újpesti estébe, hogy „Hajrá, magyarok!”, bíznak bennetek.
Bennetek, a reménységeinkben és a magyar futball feltámadásában. Ne csodálkozzatok mindezen, hiszen az elmúlt évtizedekben ilyen-olyan Mikulás-csomagok kerültek a csizmákba vagy az autókra, afféle ajándék gyanánt, de valódi áttörésről, igazi felemelkedésről nem beszélhetünk. Alex, Bobik, Bencék, Dávidok és Zolik, meg persze a többiek, a felvágottas pult, a volán vagy a számítógép mögött állva és ülve mi azért szorítunk, hogy mindezt ne teherként éljétek meg, hiszen végre eljött a szombat és vele egy új nap. Másfél órára el kell felejteni a rokonságot, a „sógorok” ellen nincs mese, gürizni, becsúszni, pöckölni, hajtani és vetődni kell – de legfőképpen eredményesen futballozni.
Alex, Bobik, Bencék, Dávidok és Zolik, meg persze a többiek, önbizalommal telve, nagy akarattal, megalkuvás nélkül, csibész módjára futballozzatok, hiszen a szép számú közönség miattatok kelt útra a rekkenő hőségben. Így amikor még csak a játékos kijáróban vagytok néhány perccel a kezdés előtt, egy pillanatra majd jusson eszetekbe, honnan s hová jutottatok.
A tömeg már morajlik.
Hajrá, magyarok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: