INTERJÚ » Székely György: „Csak arra koncentráltam, hogy át tudjam lépni a határt”

MAINZ » Majdnem megtörtént a legrosszabb. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Székely György a pincébe, a sufniba vagy a tenger mélyére hajítsa a kesztyűjét, a kapusmezét, a stoplisát – és az álmait. A korábbi U20-as válogatott, nagyszerű képességekkel megáldott, Újbudán is védő cerberus gyakorlatilag féléves kihagyás, de nem semmittevés után tért vissza Németországba. Csakhogy nem az előző állomáshelyére, az 1860 Münchenhez, hanem a helyi, negyedosztályú TSV Schotthoz.

– Ha azt mondom, Pasarét?
– Így hirtelen semmi nem ugrik be – vágta rá a Paksi FC színeiben összesen nyolc NB I-es bajnokin védő Székely György, akit még vasárnap este egy internetes alkalmazás segítségével értünk el új állomáshelyén, és aki a TSV Schott Mainzhoz szerződése után elsőként a Foci a köbönnek adott interjút.
– Legutóbb a Pénzügyőr otthonában védett tétmeccsen a Paks II. színeiben. Nem tegnap történt, hanem 2017 májusában.
– Valóban az volt az utolsó, bár felkészülési mérkőzésen még pályára léptem, de nem ez volt életem legegyszerűbb időszaka, sőt, talán a legnehezebb, ugyanakkor nem szeretnék panaszkodni.
– A többség pedig most sóhajok közepette hosszas monológba kezdene, a sorsot okolva, a közeget hibáztatva.
– Én nem ezt teszem. Csak arra koncentráltam, hogy át tudjam lépni a határt, és lehetőség szerint Németországba kerüljek, mert tudtam, hogy milyen fizikális szintet kell megütnöm. Az elmúlt félévben azért dolgoztam mindennap, hogy elérjem az ottani minimumot, ha jön a lehetőség, igenis meg tudjam mutatni, hogy mit tudok és mennyit érek.
– Az elmúlt hónapokban nem volt a fókuszban, nem a mellőzésével és nem az ilyen-olyan nyilatkozatokkal volt tele a sportsajtó.
– Jobb is volt ez így, mert legalább csak magamra kellett figyelnem, teljességgel a munkára koncentrálhattam.
– Mainzról sokat mesélhetne a Diósgyőr szakmai igazgatója, Bódog Tamás, igaz, Székely György a tavasszal a helyi negyedosztályú alakulatban bizonyíthat.
– Holger Gehrke, a magyar A-válogatott kapusedzője segítségével kerülhettem ki, akivel az U20-as válogatottban dolgoztam együtt. Ő volt az, aki összehozott egy német ügynökkel, aki pedig hozta a mostani lehetőséget.
– Volt választása?
– Több helyen jártam próbajátékon. Képbe került egy másik német negyedosztályú klub, egy belga másodvonalbeli és egy NB I-es csapat. Mindhárom helyen pozitív végeredménye lett az ottlétemnek, azaz megfeleltem, csak sajnos nem tudtunk megegyezni. És itt most ne financiális problémára gondoljon, volt, ahol más ötlet támadt a kapuspozíció feltöltése iránt már-már az utolsó pillanatban. Kalandos történetek övezték az elmúlt négy-öt hónapomat, név szerint nem is szeretném megnevezni az egyesületeket, a neveket, de mély nyomokat hagyott bennem ez az időszak, és még az is megfordult a fejemben, hogy hagyom a futballt és teljesen más irányba indulok el.
– Mainzban legalább ismerősök közé került?
– Látja, ez érdekes, mert abszolút nem ismerek senkit, de ez pluszban motivált.
– Hogyhogy?
– Ez egy sokoldalú kihívás, amit nagyon szeretek, mert teljesen újraépíthetem magam, lehet emberi mivolttal és a pályán nyújtott teljesítménnyel a tiszteletet kivívni, amit mindig is preferáltam és preferálni is fogok. Itt teljesen tiszta lappal tudok indulni.

– Egyértelműen a gólvonalra és nem a kispadra igazolták?
– Voltak arra utaló jelek, hogy első számú kapusként számolnak velem, de nyilvánvaló, ezt a teljesítményemmel a felkészülés alatt vissza kell igazolnom, hogy méltó vagyok erre a posztra. Ezért is jöttem ide, mert több hosszabb egyeztetés után az edzőről olyan összkép alakult ki, hogy ebben a félévben komoly szerepet fogok kapni.
– Ami a körülményeket, a lehetőségeket illeti, erre számított?
– Rosszabbra semmiképp sem, ugyanilyen szervezett összképre számítottam, ami a létesítményt, a szakmai munkát, a szakmai stáb összetételét illeti. Van egy tiszta alapelv, mivel ez egy kisebb klub, amely a kiesés ellen küzd, hiszen tavaly jutott fel a negyedosztályba. Mindent a munkának rendelnek alá, itt komoly érték, ha valaki keményen dolgozik, és mellette sportemberként viselkedik a magánéletben.
– Jól értem, hogy amatőr klubhoz került, ahol kőkemény profizmus van?
– Ha az anyagi részét nézzük, igen, a többihez képest amatőr egyesület, de a működést nézve és azt a státuszt, amit nekem adtak, teljesen profi, abból a szempontból, hogy egész nap foglalkoztatva vagyok. Lakhatást, étkezést biztosítanak nekem, így személy szerint úgy élem meg, teljesen profi a működés, de ők magukat amatőr és félprofi közegként jelenítik meg. A csapattársaim nagy többsége a futball mellett dolgozik, hogy finanszírozni tudja a megélhetését.
– A német egylet egyetlen profi státuszú labdarúgója a magyar cerberus?
– Nem, mert van még néhány csapattársam, aki hasonló cipőben jár, mint én.
– Miként alakul egy átlagos napja?
– Általában nyolc órakor kelek, fél kilenckor reggelizem, majd fél tízkor az erőnléti edzőnkkel előre egyeztetett, személyre szabott konditermi foglalkozást végzek. A stabilizációra, az erőfejlesztésre, és minden atlétikai mozdulatsorra fókuszálok, ami szükséges a modern futballban. Mivel csak nemrég költöztem ki, a holtidőben végzem a hivatalos ügyeket, a bejelentkezést, a bankot, a német telefonszámot. A legtöbbször fél hatkor megyek vissza a létesítménybe, és készülök a hatkor kezdődő kapusedzésre, ami tart egy, másfél órát, majd mi, kapusok csatlakozunk a csapat munkájához, amikor szükség van ránk. Általában nyolc órakor végzünk, ám megyek a konditerembe levezetni, ahol nyújtok, hengerezek. Fél kilenc és kilenc között következhet egy könnyed vacsora a létesítményben működő étteremben, és mivel közel lakom a pályához, mindössze öt perc gyalog, és negyed tíz, fél tíz között otthon is vagyok.
– A szakmai stábot tekintve is ekkora profizmussal találkozott?
– Van egy vezető- és két segéd-, valamint egy kapusedzőnk. A két fizioterapeuta mellett van három intézőnk, akik különböző szegmenseket fednek le. Az egyik a játékosok fizetésével, a marketinggel, az értékesítéssel foglalkozik, a másik csapatmenedzserként szervezi az utat, a szállást, ha idegenbe megyünk, és persze utazik velünk, helyben is menedzsel. A harmadik pedig, aki a játékvezetőket fogadja, valamint az otthoni meccseket készíti elő. Fölöttük áll a sportigazgató, aki az összes létező szegmensért felelős, nemcsak a fociért, hanem a kézilabdáért és a többi sportágért. A létszámot tekintve nagy klubról beszélünk sok szakosztállyal, és a sportigazgatón keresztül mennek át a nagyobb hatáskörű döntések.
– Mennyi ideig marad az itthoni szemmel nézve németországi paradicsomban?
– Fél plusz egy évre írtam alá, és abban az esetben, ha megtartjuk az osztályt, opció lép életbe, egy esztendővel meghosszabbítjuk a szerződésemet.
– Mindig is tudatosan élő, céltudatos fiatalember volt, ami manapság ritkaságszámba megy.
– Az a célom, hogy évről évre fejlődjek. A mostani megálló után egy ligával feljebb szeretnék lépni. Az elkövetkező másfél évben azért küzdök, hogy a harmadik vonalban első vagy második számú kapusként számoljanak velem. Az utóbbit tartom reálisnak, de abból a helyzetből is be tudom verekedni magam a kapuba.
– Ahhoz képest, hogy majdnem abbahagyta, huszonkét évesen kis híján visszavonult, furcsa lesz, amit most kérdezek: az U19-es Európa- és az U20-as világbajnokság után álmodik még a válogatottságról?
– Bevallom őszintén, ezen egyáltalán nem gondolkodtam, így ezt a kérdést nem is tudom megválaszolni. Szeretném, hogy sínre kerüljön a pályafutásom, az életem, mert voltak bennem kételyek. Komolyan azt gondoltam, hogy a 2018-as évtől más foglalkozást kell keresnem. Most az van nálam fókuszban, hogy akklimatizálódjak, felvegyem a ritmust, élvezzem a közeget. Hogy otthon és jól érezzem magam.