Foci a köbön

Diadalosz és Ikarus? Jól erősítettek a XVI. kerületiek

MÁTYÁSFÖLD » A Honvédban négy éven át pallérozódó, a nyáron az ASR Gázgyártól érkező Kaltenekker Attila ugyan góllal debütált tétmeccsen az Ikarusban, a 26 esztendős labdarúgó találata mégsem ért sokat a Hidegkút elleni kupameccsen, amelyen 2–1-es vereséget szenvedett a társulat.

Ha a főpróba nem sikerült, jó lesz az előadás. Mármint a bajnokságban, hiszen a pontvadászat ontja a fontosabbnál fontosabb meccseket. Lesz mód javítani, lesz lehetőség kompenzálni, a szurkolókat kiengesztelni. Tudja ezt jól a BVSC-Zuglótól érkező 32 esztendős kapus, a számtalan nehéz meccset sikeresen lehozó, nemrégiben „kispapává” lett Edelényi Dániel, valamint a 26 éves Takács Máté is, aki az előző szezonban még a Diósd szerelését viselte. A kupaderbit követően felkészülési meccsen a fővárosban az NB III-as Jászberénnyel is megmérkőzött a Budapest-bajnokság I. osztályának negyedik helyezettje, amelyen 0–2-es félidőt követően 1–7-es végeredmény született. A vendégek kispadján helyet foglalt egy régi ismerős is, ugyanis a JFC-nél Gelei Károly munkáját segítő Menczeles Iván nem is olyan régen még az Ikarust trenírozta.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!