Foci a köbön

INTERJÚ » Lipcsei Péter: „Az utolsó két-három hónapot rendkívül rosszul éltem meg”

SOROKSÁR » Az NB II 1. fordulójában döntetlennel mutatkozott be az SSC kispadján Lipcsei Péter. A Ferencváros legendás labdarúgója a Vác elleni bajnokit követően válaszolt a Foci a köbön kérdéseire.

Nem tud elszakadni a zöldtől. Kisgyerekként arról ábrándozott, fiatal felnőttként abban élte az életét, no meg persze abban meccselt a Váccal szemben megvívott bajnokin is. A lefújás után bő tíz perccel az arcán már nyoma sem volt a feszültségnek, de aki ismeri a fiatal szakvezetőt, az pontosan tudja, hogy ez csak a látszat.
– Ilyen bemutatkozásról álmodott?
– Természetesen jobbra számítottam – mondta Lipcsei Péter, a Soroksár edzője. – Jobb lett volna három ponttal távozni, de úgy gondolom, igazságos a döntetlen. Az első félidő a Vácé volt, a második a miénk. Csak az utolsó passzok hiányoztak, no és a gól.
– Tehát a védekezéssel ki van békülve?
– Az első félidőben nem voltam elégedett, voltak néhányan, akik úgy játszottak, hogy ilyen gyengén még nem láttam őket futballozni. Nyilván a szünetben rendeztük a sorainkat és elmondtam nekik, mit várok el tőlük. Úgy gondolom, a második félidőben ezt meg is csinálták szinte maradéktalanul. Dolgozunk tovább. Vannak sajnos olyan labdarúgók, akiknek játékhiányuk van és lehetett látni, hogy az utolsó 20 percre elfáradtak. Ezért is léptem meg a cseréket, akik jól szálltak be.
– A felkészülés úgy alakult, ahogyan elképzelte?
– Az azért sok volt, hogy tizenkét játékos távozott. Öt és fél hete dolgozunk a srácokkal, de le a kalappal előttük, egy rossz szót nem mondhatok rájuk. Az igazolásokat próbáltuk úgy alakítani, hogy amolyan kis katonacsapat legyen a miénk, kiegészítve az idősebbekkel, rutinosabbakkal. Folytatjuk a munkát, de hozzáteszem, semmi probléma nem volt az első bajnoki mérkőzéssel, csak ezt az akaratot szeretném látni kilencven percen keresztül, minden meccsen.
– Lehet még változás a keretben?
– Nem nagyon, de egy csatárt még mindenképpen szeretnénk valahonnan szerezni, de várjuk a Fradi visszajelzését is, hátha tudnak adni még fiatalt. Várni kell, hiszen nagy volt a sérüléshullám a Ferencvárosnál, ám bízom abban, hogy legkésőbb a jövő héten ez a kérdés rendeződni fog.
– A főváros vonzáskörzetét jó ideig nem hagyják el…
– Nehéz lesz, hiszen a Váchoz hasonlóan mi sem tudjuk hazai pályán játszani a mérkőzéseket, mivel meg kell csinálni a fedett lelátót és a játékoskijárót, így az elkövetkező a két hazai bajnokinkat Dabason fogjuk vívni, így már a Szolnok ellenit is. Biztos, hogy nem lesz könnyű, elvégre így az első négy találkozónkra idegenben kerül sor. Remélem, a srácok ezt minél hamarabb fel tudják dolgozni, hiszen Dabason is ugyanolyan zöld a fű, mint Soroksáron vagy éppen itt, a III. Kerület-pályán.
– Az utóbbi heteket, hónapokat miként élte meg? A szurkolók faggatták, nyaggatták, mi lesz önnel, marad-e a Fradinál vagy továbbáll, miután felröppent, hogy az FTC nem hosszabbítja meg a lejáró szerződését.
– Nagyon nehéz volt, és nem is titkolom, hogy az utolsó két-három hónapot rendkívül rosszul éltem meg, de hála Istennek, úgy alakult a helyzet, hogy most itt vagyok és megpróbálok minden erőmmel a Soroksárra koncentrálni, a csapat sikereiért dolgozni, mert a játékosok vevők a munkára és szép eredményeket érhetünk el együtt, közösen. Ha reálisan nézzük, az MTK-val, a Nyíregyházával, a Gyirmóttal, a Zalaegerszeggel és a Békéscsabával anyagilag most nem tudjuk felvenni a versenyt, de mindig azt mondom a srácoknak, engem különösebben nem érdekel, kivel játszunk. Ha ők hozzák a maximumot, a saját posztjuknak megfelelő százötven százalékot, és mindig tisztán egymás szemébe tudunk nézni, akkor semmi probléma nem lehet. Kikaphatunk egy jobb csapattól, de én állva akarok meghalni. Azt viszont nem akarom, hogy letiporjanak minket. Ha van egy erősebb ellenfél, gratulálunk, és ahogy emlegetni szoktam nekik, megtöröljük a szánkat és az élet megy tovább.

Debütáló tréner » Az edző arcai. Ez lehetne a mottó, avagy honlapunk többek között arra is fókuszált, hogy megörökítse Lipcsei Péter első, soroksári edzőként vívott NB II-es bajnokiját. A szakember a második vonalban nem számít teljesen újoncnak, de azért a Ferencváros II. más kávéház.

P7280052P7280058P7280105P7280131P7280133P7280134P7280168P7280276P7280461P7280468P7280510P7280520P7280534P7280543P7280544
< >

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!