Foci a köbön

Ez aztán az erősítés: Malik Gábor a csatársorban, két Nagy Tamás a védelemben

FELSŐPAKONY » Kedd este az Ócsa otthonában a sérüléséből felépülő Wrábel József és Hajdú Patrik góljának köszönhetően 2–1-es diadalt aratott Megyesi László alakulata. A felkészülés újabb állomásaként csütörtökön az I. osztályú újonc Sülysáppal meccsel a társulat.

Éppenséggel az is előfordulhatott volna, hogy az egyikük Gyálról igazol Dunavarsányba, netán fordítva. Csakhogy nem ez történt, hiszen mindkét Nagy Tamás a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában legutóbb 53 ponttal a 7. helyen záró Felsőpakony színeiben folytatja pályafutását. (A dunavarsányi bajnokcsapatot elhagyó hátvéddel hamarosan interjút közöl honlapunk.) Kiss Bence a SZAC-tól igazolt a ’pakonyiakhoz, a középpályára Molnár Ákos érkezett Pilisről, akárcsak a támadósorba a rutinos Malik „Gaga” Gábor. Rajta kívül a Franciaországból hazatérő Kordé Krisztián támadhatja az ellen kapuját, márpedig ő olyannyira nem ismeretlen a szakvezető Megyesi László számára, hogy amikor a tréner a Dunaharaszti II.-t edzette, Kordé a játékosa volt. Veibl Viktor neve szintén Gyálról lehet ismerős, a futballista megszerzésével szintén jó vásárt csinált a Felsőpakony. Az egyesületet mindössze egy labdarúgó hagyta el, ugyanis André Béla Berkenyén futballozik az ősztől. Nagy Patrik még bokatörése után lábadozik, a Bajnokok Tornáján megsérülő labdarúgóra várhatóan csak a szezon közepén számíthat a csapat, míg Kovács Sándorra külföldi munkavállalása miatt csupán ritkán. Fehérvári Zsolt közel másfél éves kihagyás után ismét edzésbe állt, ami szintén remek hír lehet a Felsőpakony drukkereinek.

„Jók a kilátások. Az edzéseken is nagyon odateszik magukat a játékosok, látszik, hogy a verseny jó hatással van mindenkire. Hétfőn edzünk, a kedd és a csütörtök pedig felkészülési meccsel telik, így ezt a hétvégét még megkapták a futballisták. Egyébként pedig szükség is lesz ennyi játékosra, mert az előző évadban sajnos bebizonyosodott, hogy nem volt elég a keretünk ahhoz, hogy versenyben tudjunk maradni a dobogós helyezésekért zajló csatában. Bizakodó vagyok.”

Ezt Megyesi László, a csapat sokra hivatott, a Honvéd utánpótlásában is remek munkát végző fiatal mestere mondta. A szó elszáll, a gól, az érem megmarad. Avagy a többi már a csapaton múlik.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!