Foci a köbön

Hóbortos hétvége: Czipper Zsolt kétszer ünnepelhet bajnoki címet

PILISSZENTIVÁN–VECSÉS » Amikor a sereghajtó találkozik az éllovassal: május 28-án, vasárnap 17 órakor a 15 ponttal 16. helyezett otthonában szerezheti meg a Pest megyei I. osztályú bajnoki címet a VFC, amely hosszú, elsiratott évek után kerülhet vissza NB-s osztályba.

„Rengeteg ötlettel és lelkesedéssel vagyok ellátva, úgymint a szurkolók bevonzása, illetve a csapatból, ha bárkinek bármi gondja van, ne a technikai vezetőt ostromolják, hanem szóljanak nekem. Mindeközben persze nézegetem a játékosokat az utánpótlásban, hátha találok olyat, aki felfedezett lehet, és persze próbálok olyan vállalkozókat a klubhoz csábítani, akik segíthetnek nekünk. Mert ugye, készülünk az NB III-ra, és ez nagy feladat.”
Az elátkozott csapat. Még ha nem is mondtad, de ezt gondoltad, miközben a legtöbbször legszívesebben beálltál volna a hetvenedik percben, és ha eléd került volna a labda, biz’ Isten úgy beverted volna a vinklibe, mint Lagzi Lajcsi néhány évvel ezelőtt a babgulyás után küldött töltött káposztát. Másfél esztendővel ezelőtt tele voltál tervekkel és tenni akarással, ami mit sem változott, de az élet valamiért nem adta meg, hogy rögtön bajnok legyél a Vecséssel – nem csatárként, hanem klubmenedzserként. Hosszú út végére érhet a VFC vasárnap délután, de a java csak ezután kezdődik. Ám miközben a mozaikdarabkákat rakod össze a hét utolsó napjára, gondolj arra, hogy az ünnep már szombat este kezdetét veheti. Huszonnégy év után ismét csúcsra érhet a Honvéd, amelynek öregfiú-csapatát nem véletlenül erősíted. Úgy lehetsz vele, ami ott nem jött össze – bajnoki cím helyett „csak” második hely –, az összejöhet szombat este, a Videoton ellen. Május 28-án az egy főre jutó pezsgőfogyasztás Vecsésen és környékén meghaladhatja az előző év utolsó napján regisztrált maximumot, ám miközben titokban a hűtőládába pakolod az itt-ott összekoccanó palackokat, egyet hagyj kinn, hátha szükséged lesz rá szombat este háromnegyed kilenc tájban – nem CSAK úgy…

KATT A CIKKRE!

KATT A CIKKRE!

KATT A CIKKRE!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!