Foci a köbön

INTERJÚ » Molnár Tamás: „Jelen pillanatban nekünk van a legjobb csapatunk”

GYÖMRŐ » Egyéniség a pályán, egyéniség a kispadon. Kész szerencse – mármint a csapat szempontjából… –, hogy mindez egy személyben, Molnár „Monyó” Tamásban ölt testet. A Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában szereplő UFC játékos-edzője büszke a társulatára, a helyi fiatalokra, akikre ebben az évadban sem lehet panasza.

És ez még akkor is igaz, ha olybá tűnik, elúszott a(z arany)hajó. Molnár Tamás persze nem esik kétségbe, a régi mondás igazságtartalma ugyanis jelen esetben is igaz: ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel.
– Az ezüstéremre hajtanak?
– Én mindig győzni szeretnék, igaz, az év elején nem volt kimondva a bajnokság megnyerése, de titkon, nem titkon mindenki abban reménykedett és azért dolgozott, hogy ezt már az idén elérhessük – felelte Molnár Tamás, az UFC Gyömrő 36 esztendős játékos-edzője. – Sajnos csak magunknak köszönhetjük, hogy ezt az esélyt elszalasztottuk, így maradt a cél, hogy minden meccset megnyerni és majd meglátjuk, hogy az milyen helyezésre lesz elég.
– Ha egy kellőképp ihletett pillanatban a minap elhunyt Gyurcsok József korábbi televíziós műsorába betelefonált volna, és azt mondja a távgyógyító, a bal tenyerét tegye a képernyőre, hogy érezze a csapata erejét, majd 15 másodperc múlva azt dörmögi, hogy az évad végén dobogón zár a társulata, elfogadja, vagy kihajítja a készüléket a távirányítóval együtt?
– A dobogón végezni bárkinek, bármelyik bajnokságban, úgy gondolom, dicséretes, és ha ezt valaki előre borítékolja, az még megnyugtató is lehet, de mint már mondtam, mi mindenképpen szeretnénk legalább egy osztályt feljebb lépni egy-két éven belül, mert ez a város, a játékosok és az új létesítmény is mindezt megkívánja és megérdemli. Gyurcsok József jóslatairól meg csak annyit, hogy magának 100 évet jósolt…
– Akkor majd jövőre?
– Úgy gondolom, hogy ebben az osztályban jelen pillanatban nekünk van a legjobb csapatunk. Már most reális lehetett volna a bajnoki cím, így jövőre mindenképpen azért kell küzdenünk. A „kötelező” meccseken elhullajtott pontok azok, amelyek hiányozni fognak a végelszámolásnál, egy bajnokságra törő csapat nem teheti meg, hogy az ilyen összecsapásokon bukjon. A Törtel jól igazolt, rutinos játékosok alkotják a keretét, fegyelmezett, egységes csapatként egy-egy góllal lehozza a meccseket, de nincs jövőkép. Az én együttesem fiatal és folyamatosan fejlődik, de ez a fiatalság az, ami miatt még vannak buktatók, hogy mentálisan nem úgy készül minden meccsre mindegyikük, ahogy egy rangadóra. És azt se felejtsük el, hogy ezek a srácok a Pest Megyei Kupában is állnak még, valamint egy igen erős futsalbajnokságban is sikerült az NB II-es tagságot megőrizni. Volt olyan hét, amikor hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és a következő hétfőn is volt mérkőzésünk. Egy-két játékost ugyan sikerült igazolnunk, akik segíthettek volna a csapaton, de a felkészülés végén megsérültek. Ezek az okok, meg a megadott, majd visszafújt 11-esek…
– Tavasszal eddig nyolc bajnokit játszottak és csupán egyszer, a Valkó otthonában szenvedtek 2–0-s vereséget. Ez az összecsapás sikerült a legrosszabbul?
– Annál sikerült azóta rosszabbul is meccs. Az elhalasztott és hétköznap pótolt Péteri elleni hazai találkozó 0–0-ra zárult, és az biztossá tette, hogy idén nem lesz meg a bajnoki cím. A Péteri a mérleg nyelve, mert ellenük öt pontot veszítettünk a két meccs alatt… De visszatérve kérdésére, a valkói mérkőzés nagyon kiábrándító volt. Nekünk nem fekszik, ha pici egy pálya, ráadásul Valkón széllel szemben és dombnak felfelé kellett az első félidőt végigszenvednünk egy futballozni nem akaró rivális ellen. Be is fújt egy labdát a szél, majd mentünk előre, de a gól nem jött, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a végén ők rúgtak még egyet szabadrúgásból. De nem Valkón kell nyerni, hanem a kötelezőket behúzni. Illetve azt is szeretném halkan megjegyezni – mert nem tisztem és nem is szoktam a mérkőzések után a „sporikkal” foglalkozni és most sem rájuk hárítom a dolgot –, de olyan ítéletek születtek ezeken a meccseken, amit én még 30 év alatt a focipályán nem láttam…
– Tudom, hogy nem különösebben szeret senkit sem kiemelni a társulatból, de az ön által rendszerint „HLD”-ként megnevezett labdarúgó mégiscsak remekel. A név Horváth László Dávidot takarja, aki öt hazai bajnokin kilencszer talált a hálóba. Nagyszerű produkciónak tartja támadója remeklését vagy azt mondja, ez a dolga, még szép, hogy pötyögteti a gólokat?
– És még három 11-est át is átengedett másnak! Laci egy rendkívül agilis, gyors és gólra éhes játékos. Megsüvegelendő a teljesítménye, de úgy gondolom, a körülötte játszók nélkül nem tudna ilyen eredményes lenni, sőt, még helyzetek sokasága maradt a lábában, fejében, lásd még a Péteri vagy a Valkó elleni ütközeteket. Amit sajnálni szoktunk az ő esetében, hogy jobban is eloszthatta volna a góljait és inkább minden meccsen találjon be egyszer vagy kétszer, mint a ,,sima” mérkőzéseken háromszor-négyszer.
– Az előző évadban a „megye-kettő” Déli csoportjában szerepelt a Gyömrő. Tapasztalata alapján melyik az erősebb mezőny? Vagy azt mondja, Keleten a helyzet változatlan?
– Véleményem szerint a Déli csoport erősebb. Több a Törtelhez hasonló, egységes, rutinosabb gárda. Több olyan társaság van, ahol idősebb, alapképzettséggel, játékosmúlttal és nagy rutinnal rendelkező focisták játszanak, ezáltal egy középcsapat bármikor elkaphatja az élmezőny tagjait. A Keleti csoportban az első négy nem nagyon kap ki, csak egymástól.
– Könnyebbséget jelentett, hogy a Keleti csoport mezőnye az ősszel nem volt tisztában csapata erősségével, hiszen nem ismerték, mire képes a Gyömrő, vagy inkább hátrány volt, lévén ugyanez igaz fordítva is?
– Nem hinném, hogy nem ismertek minket, hiszen többnyire ebben az osztályban játszottunk és nem változnak a csapatok évről évre annyit, hogy nagy meglepetéseket tudjanak okozni. A Sülysáp évek óta szinte ugyanazzal a kerettel játszik, a Törtelt is ismertük, hogy milyen lesz és a Valkótól is várható volt, hogy próbálkozik. Mi sem árulunk zsákbamacskát, hiszen amióta én dolgozom a felnőttekkel, sem a rendszerünk, sem a stílusunk nem nagyon változott. Mi a sajátjainkból főzünk, nem nagyon szoktunk a zsoldos piacon tevékenykedni, így a mi csapatunk sem változik sokat évről évre. Nagy meglepetések nincsenek a mi kis focinkban.
– A szezon során csakis csereként lépett pályára. Ez tudatos lépés volt az ön részéről, hiszen kívülről jobban átlátja a meccseket, ezáltal csereként beszállva inkább hozzá tud tenni a közöshöz, vagy annyira jók a csapattársak, hogy kénytelen volt a kispadra ültetni saját magát?
– Ez több összetevős történet. Egyrészt nem jó a lábam, másrészt a jövő csapatát kell felépíteni, harmadsorban pedig jobb kívülről, mint belülről irányítani egy alakulatot. Nem mondom, hogy nem jönne jól még mindig a játékom a csapatnak, de az én habitusommal, ha a pályán vagyok, nem lehet higgadt döntéseket hozni, nem látod át úgy a pályát, ahogy kell. Viszont sokszor pont a jelenlétem, korom, rutinom, váratlan megoldásaim segítettek a csapaton. Ezért is igazoltam át hozzánk újra Baji Laci és Molnár Andris barátaimat, hogy ők legyenek azok, akik a pályán belül tudják segíteni a társulatot ezekkel a tulajdonságokkal.
– Ha már az imént szóba került, az előny vagy hátrány, hogy a brigád nagy része az NB II, Közép-keleti csoportjában szereplő futsalcsapatban is pályára lép?
– Előny is és hátrány is. Hátrány, mert mint már említettem, 10-12 sráccal nem lehet végigcsinálni egy ilyen terhelést ezen a szinten úgy, hogy ne botolj meg egyszer sem, éspedig fizetés nélkül, az iskola, a munka és a család mellett. Ráadásul az első hatban kellett végeznünk olyan társulatok között, akik csak a futsallal foglalkoznak, edzéseket tartanak és még fizetést is kapnak érte, míg nekünk csak egy pluszedzés volt maga a meccs. Viszont óriási haszna van, illetve lehetne a futsalnak a nagypályás labdarúgásban. A kisjáték, a rengeteg labdaérintés, az állandó védő nyomás és az iram is azt szolgálja, hogy a játékosok fejlődjenek. Több olyan játékhelyzet volt a nagypályás mérkőzéseinken, amit futsal-elemmel oldottak meg a játékosok, úgy, hogy észre sem vették. Egyszerűen csak berögzült… De mi még mindig azon vitázunk Magyarországon, hogy érdemes-e gyermekkorban a futsalképzés…
– A hat együttest felvonultató felsőházban a Gyömrő jelenleg az utolsó helyen szerénykedik. A fentebb vázolt kondíciókkal ez a realitás?
– Abszolút, főleg úgy, hogy mi „elengedtük” a rájátszást. Az említett körülmények között nekünk már az bravúr volt, hogy az első hatban maradtunk és jövőre egy erős, országos NB II-es bajnokságban játszhatunk. Becsületből lejátsszuk a meccseket, tanulunk, fejlődünk. Sokszor olyan játékosokkal megyünk el a rájátszás találkozóira, akik első vagy második összecsapásukat játsszák kispályán. Jelenleg mindent a nagypályának rendelünk alá!
– Nem túlzás, rengeteget tett az elmúlt esztendőkben a gyömrői sportéletért, a futballért és a futsalért. Ha röviden kellene válaszolnia, mire a legbüszkébb?
– Egy edző mindig a csapatára a legbüszkébb és jelen esetben ez fokozottan igaz, hiszen a játékosok nagy részével már az ifiben kezdtem el dolgozni és látom, hogy honnan hová jutottak. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy egy fiatal, szerethető, gyömrőiekből álló együttese van a városnak, amelyikben van potenciál és a játékával is arra törekszik, hogy minél több szurkoló érezze jól magát a mérkőzéseinken. Ezen kívül büszke vagyok mindenre, amit fellépésem óta elértünk. Tóth János elnökkel és Heincz Balázs csapatvezetővel együtt napi szinten rengeteget tettünk és teszünk azért, hogy most ott tartunk, ahol. Elsőként rendeztük a helyi foci hátterének viszonyait. Beindítottuk az ovifocit, elindítottuk két éve a futsalt, nyár óta lányaink is vannak újra, így szeptembertől két korosztályba nevezzük őket. Életre hívtunk egy sportbált, ami idén már a város legnagyobb tavaszi rendezvénye lett. No, és két éve tart a pályaépítési projekt, amelynek zárásaként ez év végére a környék egyik legszebb komplexuma lesz a miénk. És a fejlődés nem fog megállni! A fejünk tele van tervekkel, amelyeket végig is fogunk vinni. Ezek kellenek ahhoz, hogy meghatározó szereplői legyünk a térségnek.

Egy meccs kevés volt a továbbjutáshoz » Május első szerdáján több okból is különleges összecsapást vívott az UFC Gyömrő a Törökbálint otthonában a Pest Megyei Kupa negyeddöntőjében.
„Sajnos megint csak magunknak köszönhetjük, hogy vereséget szenvedtünk – vágott bele az elmúlt hét közepén történt események felidézésébe Molnár Tamás, az UFC Gyömrő játékos-edzője. – A szünetben 2–0-ra vezettünk úgy, hogy mellette négyszer vezettük a kapusra a labdát, amit nem tudtunk gólra váltani. Az történt a mérkőzésen, amit mi akartunk, ellenfelünknek momentuma nem volt. A második félidőben pedig egyszerűen fogalmam sincs, mi történt… Ahogy kijöttünk, kaptunk egy gólt és a 65. percben már 4–2 volt az állás – nem ide. A 70. minutumban elkezdett villámlani, majd a 76. percben a játékvezető le is fújta az összecsapást. Ha azt nézem, hogy az egész kupasorozat alá volt rendelve a bajnokságnak, akkor szép eredmény, hogy idáig is eljutottunk. A keserű az ebben, hogy amikor már akartuk a továbbjutást és a kezünkben is volt, akkor nem volt meg bennünk az, ami ehhez kellene. Amatőr hibákból kaptunk ismét gólokat. Mindemellett büszke vagyok a csapatomra, mert az idén lejátszott 10 nagypályás mérkőzésünkből egy döntetlen mellett nyolcat megnyertünk, és mindeközben volt 13 futsalmérkőzésünk is.”
És hogy a különlegességet tovább fokozzuk: a találkozót a szabályok értelmében – május 17-én, szerdán 17 órától – újrajátsszák, aminek Molnár Tamás kifejezetten örül: „A sors adott egy újabb sanszot, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Szeretnénk élni az eséllyel.”
Miután a fenti interjú ezen sorok írójától a Sportszelet 12. lapszámában látott napvilágot, azóta már lejátszásra került a Törökbálint–Gyömrő kupaderbi „második felvonása” is, amelyen Molnár Tamás csapata 6–0-s (!) diadalt aratott.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!