Foci a köbön

EDZŐSORS. Nagy Zoltán (Örkény): „Amilyen habitussal beszélek, a legtöbb embernek visszatetsző”

A váltás hirtelen történt. Látszólag nem volt semmi előzménye, Nagy Zoltán mégis úgy érezte, elérkezett az idő, mennie kell. 2016 januárjában Megyesi László vette át a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában edző nélkül maradó Felsőpakonyt, míg a csapat nélküli tréner visszatért a hűvös hétköznapokba labda, meccsszerelés és valamirevaló adrenalin nélkül.

2017 januárjában nyílott az örkényi öltöző ajtaja, és jó fizikumú, életerős férfi lépett be rajta. Nagy Zoltán volt az, aki közel egy év után ismét edzést tartott – a sors furcsa fintoraként a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjába besorolt csapat tagjainak, akik már az ősszel is megmérkőztek a szakvezető korábbi társulataival, a Felsőpakonnyal és az Újhartyánnal.
– Hol volt, hol nem volt, mindenesetre egy esztendeje történt, hogy egy nem is olyan messzi galaxisban, a Felsőpakony nevű űrállomáson elhagyta őrhelyét Nagy Zoltán. No, de hagyjuk a mesét: miért távozott?
– Maradjunk annyiban, hogy nem szeretném kifejteni – mondta Nagy Zoltán, az Örkény SE télen kinevezett edzője. – Egész egyszerűen azért nem, mert csodálatos vezetőkkel hozott össze az élet, akiket nem szeretnék kényelmetlen helyzetbe hozni. Azt azért el kell mondanom, őrlődtem, gondolkodtam a téli holtszezonban, sokszor átrágtam magam mindenen, és végül úgy döntöttem, nem akarom azt folytatni, ami az előző évben már problémát okozott, de nem változott semmi és nem is tudtak változtatni rajta.
– Azóta sem bánta meg?
– Azt bántam csak, hogy egy nagyon tehetséges közösséget hagytam ott. Ám már az első félév után láttam, mik a probléma gyökerei, jeleztem, beszéltünk is róla, de meg kellett volna tenni egy-két olyan lépést, ami igencsak fájt volna egy-két embernek, miközben a mag megmaradt volna ugyanazon a szinten. Rengeteg ügyes fiatal volt, közöttük igen rutinos játékosokkal kiegészülve, akik villantottak egyszer-egyszer olyan produkciót, ami az én értékrendemben vastapsot érdemelt, de sajnos ezt nem tudtuk tartósan hozni, ám abba nem akarok belemenni, hogy miért nem.
– Abba azért belemehetünk, hogyan alakult a 2016-os esztendeje? Mert a futballhoz nagyjából annyi köze volt az óévben, mint Zwack Péternek a dobozos sörhöz.
– Azon a szinten vagyok a labdarúgásban, amelyből nem lehet megélni, így nekem nagyon fontos, hogy munkám legyen, éppen ezért arra kellett koncentrálnom elsődlegesen. Az első félévben ez nem is volt talán annyira rossz, ám a második félévben már hiányzott a foci, de különösebben nem estem volna kétségbe, ha most nem fut be ez az ajánlat. Hétvégi szurkolóként jártam ki a pályákra, nézegettem meccseket az NB III-ban és a megyei I. osztályban, viszont a második vonal Déli csoportjában nem láttam, de nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert rendszerint ismerősökkel látogattam ki és így alakult.
– Nem is hívták sehová, hogy itt a tűzoltó készülék, adjuk, csak vigye, mert baj van, jaj, most mi lesz?
– Egyáltalán nem kerestek.
– Csodálkozik ezen?
– Nem, mert Magyarországon kialakult egy trend, egy felfogás, amelybe én nagyon nehezen illeszkedem be, és ugyanennyire nehezen fogadnak el, elsődlegesen a habitusom, a nyers modorom miatt, és én pontosan tudom, hogy mindez nem szimpatikus a legtöbb embernek. Az más kérdés, hogy esik a lelkemnek, így ilyen értelemben csalódott vagyok, de azon nem csodálkozom, hogy magam miatt nem keresnek, ez az igazság.
– Mindig is ilyen nyers pasas volt?
– Hááát… Ha már így kérdezte, mondjuk azt, hogy igen.
– Akkor ez mégsem olyan egyértelmű…
– Sokszor megütöttem a bokámat a modorom miatt, van úgy, hogy rosszkor szólalok meg. Akik ismernek és elfogadnak, próbáltak finoman terelgetni a másik irányba, mert tényleg sokszor nem az a baj, amit mondok, mert abban lehet akár jó is, de amikor mondom, az nem biztos, hogy éppen jó időpont. Meg aztán, amilyen habitussal beszélek, a legtöbb embernek visszatetsző. Csakhogy én ezt elismerem, s nem biztos, hogy adott esetben a vita hevében, de alapvetően tisztában vagyok azzal, hogy nehéz természetű, ám pozitív hozzáállású ember vagyok. És nincs bennem soha bosszúálló-jelleg, amit viszont magammal szemben nagyon sokszor tapasztaltam. Volt, aki utánam nyúlva próbált ellehetetleníteni, mert valakit megsértettem, megbántottam, és bár már régen elszakadtunk egymástól, a saját eszközeivel szerette volna a további életemet megnehezíteni. Az ilyesmit végképp nehezen kezelem.
– Nézze a pozitív oldalát: Örkényben ezek szerint kedvelik, hiszen a tél már ott találta.
– Borzasztó egyszerű a történet, nem szépítem. Szécsi Attilával együtt dolgoztam Halászteleken, aki karácsony környékén felhívott, és innen vezetett az út, hogy eljutottam az örkényi vezetőkhöz, és rövid időn belül, korábbi és jelenlegi játékosom telefonja után néhány nappal később megállapodtunk.
– Egyértelmű volt, hogy elfogadja az ajánlatot vagy hezitált?
– Az első kérdésem az volt, mennyien járnak edzésre.
– Kitalálom: nem volt negatív a reakció.
– Teljes mértékben így van. Azért kérdeztem ezt rögtön Szécsi Attilától, hogy van-e értelme egyáltalán olyan választ adni a vezetői felé? Mert ha azt mondta volna, ímmel-ámmal vannak csak, vagy épphogy összejönnek a meccsekre, nem érdekelt volna a feladat, még akkor sem, ha tudom, hogy ott van a társulat a 3. helyen. Éspedig azért, mert már nem arról szól a történet, hogy edző legyek. Olyan közösségnek szeretnék a tagja lenni, amelyben azt érzem, hogy a labdarúgás még létezik, és annak alapfeltétele a létszám.
– Meglehet, erős a párhuzam, de egy kicsit olyan ez az egész, mint az élvonalbeli Mezőkövesdnél, ahol Pintér Attila irányításával az 5. helyig jutottak a matyóföldiek, ám a szakembert elszólította máshová a „kötelesség” és érkezett a kispadra Tomiszlav Szivics, aki ha csupán megtartja ezt a pozíciót, azzal a tabellán ugyan előrébb nem lép az együttes, mégis bravúrral ér fel a pozíció megtartása. Örkényben pedig jött Farkas Krisztián és vele együtt a remeklés, no meg a dobogó legalsó foka, ám a pályakezdő edző távozott, majd jött Nagy Zoltán.
– Nem tud rám adni semmiféle presszinget.
– Eszemben sem volt, csupán annyi történt, hogy hangosan latolgattam a két társulat szereplését és lehetőségeit.
– Ha megnézi, nem bajnokságot nyert az örkényi csapat, tehát lehet feljebb lépni két helyet.
– Szóval mi a helyzet a presszinggel? Úgy tűnik, továbbadta…
– Ezek szerint arról szól a történet, ha feljebb lépek egy pozíciót a csapattal, akkor Farkas Krisztián nem jó edző? Hát nem erről van szó! De továbbmegyek: ha visszacsúszunk a 4. vagy az 5. helyre, akkor Nagy Zoltán nem jó edző? Persze, lehet ezt így is nézni, és mondhatjuk azt, ez a száraz, objektív tény, mert az minősít egy szakembert, hogy hányadik helyen végez a csapata. De ha így van, akkor már nekem is régen magasabb osztályban kellene dolgoznom, csakhogy ez nem így működik! Hiába nyertem bajnokságot korábban, ez senkit nem érdekel. Tudom, hogy mit tudok, mire vagyok képes, ha magam mellé állítom a közösséget. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, akár még az utat is tudhatom, de attól a szerencsefaktorra ugyanúgy szükség van, illetve ne legyen sérüléshullám, hogy a többit már ne is említsem, de semmire nincs garancia, a jövőbe pedig még én sem látok. Az minősítene nagyon, ha durván visszaesne a csapat, de akkor azt én látni fogom és magamtól felajánlom a lemondásomat, mint ahogy azt a legtöbb helyen megtettem, amellyel az edzőtársaim sokszor nem értettek egyet, mondván, ilyet nem szabad csinálni, de én ilyen vagyok.
– Tehát úgy gondolja, nem lefutott a bajnokság és befogható, megelőzhető a Dunavarsány vagy a Törökbálint, netán mindkettő?
– Miért ne? Könyörgöm, ahogy elmentek tíz ponttal, azt ugyanúgy el is bukhatják egy rosszabb tavaszi idénnyel! És adott esetben mi is elkezdhetünk szárnyalni, de ugyanúgy bukhatunk is. Gyakorlatilag három győzelemnyire és egy ikszre vannak tőlünk. Ha az első négy forduló úgy alakul, lehet, hogy mi vezetünk, és akkor még van hátra tizenegy mérkőzés. Mi több, az is lehetséges, hogy hiába vezetünk akkor, a 6. fordulóban megint nem nálunk lesz az előny. Veszítettek már el ennél több pontról is bajnokságot, mert éppenséggel nem bírják elviselni a nyomást, esetleg kioltja egymást a két bajnokesélyes, szóval nevető harmadikként odacsúszhatunk. De még egyszer mondom, nagyon sok összetevője van egy szereplésnek, viszont az tény, ha már a szakmáról beszélünk, ők azért annyival kedvezőbb helyzetben vannak, hogy stabilabbak, lévén ugyanazzal az edzővel végzik a közös munkát, mint akivel elérték az eredményt, azt ugyanis együtt érték el. Örkényben meg én léptem be ebbe a körbe. A játékosoknak szokniuk kell engem, ahogy nekem is őket, de ez nem jelenti azt, hogy nem a győzelem reményével lépünk mindig pályára, és még akkor is ezt állítom, ha a Dunavarsánnyal kezdünk. Mindig bízom magamban, így most is abban a naiv álomban élek, hogy remélem, nem fogok csalódni a magyar labdarúgásban.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 2017/1. lapszámában. Azóta az Örkény a tavaszi első játéknapon hazai környezetben 1–1-re végzett a Dunavarsánnyal, a gólokat Szabó Gábor, illetve Krajnc Balázs (11-esből) szerezte.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!