Foci a köbön

GYULAI TERMÁL: ÁLDATLAN ÁLLAPOT. A távozó Ferenczi Máté: „Nemhiába kell állandóan új csapatot építeni, amikor ilyen hozzáállású emberek vannak a klubnál”

Nem tanulság nélküli történetet osztott meg a Foci a köbönnel Ferenczi Máté, aki úgy tűnik, önhibáján kívül csupán viharos körülmények közepette tud távozni az NB III, Közép-csoportjában szereplő Gyulai Termál FC-től.

„Erre mindig azt mondom, hogy kérdezzék meg az edzőimet, mit tartanak jónak bennem. De úgy gondolom, hogy a futómennyiség, a párharcok megnyerése, a fejelések és az akarat, ami engem leginkább jellemez a pályán. Bármit bevetek, hogy a csapat sikeres legyen.”

Szinte napra pontosan egy esztendeje nyilatkozta honlapunknak a fentieket Ferenczi Máté frissen, jókedvűen. Várta a bajnokság második félidejét, az izgalmakban bővelkedő pontvadászat folytatását. Azóta sok minden történt a nagy munkabírású, kiváló mentalitású futballistával. Sokáig úgy tűnt, a télen távozik a Gyulai Termáltól és a Dunaharaszti MTK labdarúgója lesz. Jelen állás szerint viszont csak a távozás tűnik biztosnak.

„Az átigazolási időszak alatt felköltöztem a párommal Budapestre, mivel megszűnt neki Gyulán a munkaviszonya – kezdett bele a történetbe Ferenczi Máté. – A gyulai csapatnál jeleztem Szentléleki Bélának, az akkor kinevezett edzőnek még november első hetében, hogy én januárban már biztosan nem leszek Gyulán, mert a barátnőmmel felköltözünk a fővárosba, hiszen ott fog dolgozni egy magánóvodában, ahol előtte másfél évet is volt már korábban. Szentléleki Béla akkor nekem a szavát adta, hogy mindent el fog intézni, és el is igazolhatok, szabadon, kikötések nélkül, mivel megérti a helyzetet, és ne beszéljek senkivel – például az elnökkel – erről, mert még volt hátra három meccs. Ezt meg is fogadtam, és már november végén fel is költöztünk, mert találtunk lakást magunknak. Nekem még volt hátra egy meccsem, amit le is játszottam, és akkor is mondta Béla bá’, sajnálja, de megérti azt, hogy eligazolok, és nem lesz gond, nyugodtan mehetek.

Januárban keresgéltem is csapatokat, azonban mint azt tudjuk, télen nagyon nehéz igazolni, mert nincs ebben az időszakban nagy játékosmozgás. Beszéltem edzőkkel is, akik segítettek a csapatkeresésben, de miután nekem Pesten vagy Pest környékén lett volna jó az új klub, ezért nehéz volt találni. Ekkor keresett meg Króner Péter Úr Dunaharasztiból, szeretné, hogy odamenjek hozzájuk, mivel belső védőt keres. Én örömmel mentem oda, majd két edzés és egy edzőmeccs után leültünk tárgyalni, ahol meg is egyeztünk a folytatásban. Kérdezte, hogy a gyulai csapat el fog-e engedni, és én mondtam, hogy persze, mivel Szentléleki Béla a szavát adta, hogy beszél az elnökkel, ha van csapatom és elengednek szabadon, mindenféle kikötés nélkül, ahogy azt korábban is ígérte.

Kétszer-háromszor hívtam őket azzal kapcsolatban, hogy van csapatom, és kellene az átigazoló papír, amivel elengednek Dunaharasztiba, hogy ott folytassam a pályafutásomat. Az egyik hívásnál jelezte Béla bá’, hogy »Hááát az elnök nem nagyon örül neki, de el fog engedni«. Eltelt újabb két hét azóta, és az Elnök Úr, Galbács Mihály azt mondta nekem, hogy rivális csapathoz nem mehetek, mivel mind a két csapat az NB III, Közép csoportjában szerepel, ráadásul mindkét félnek húsz pontja van. Én mondtam neki, hogy arról volt szó, mehetek nyugodtan, mivel felköltöztem a barátnőmmel, akinek itt lett munkája. Neki erre az volt a válasza, hogy »Mit képzelnek maguk, hogy fogják magukat és itt hagyják a szarban a csapatot? Mindenki azt képzeli magáról, hogy profi, közben meg amatőr játékosok!«

Ezután Kónya István alpolgármesterhez fordultam ez ügyben, hiszen nekem ez az egy lehetőségem volt, és itt már igazából be is illeszkedtem. Megértette a helyzetemet teljes mértékben, és mondta, hogy beszél az elnökkel. A Dunaharasztival három napra Tiszakécskére mentünk, előtte felhívtam Kónya István Urat, hogy az elnök mit mondott, mert másnap megyünk edzőtáborba és tudni szeretném, hogy mehetek-e vagy sem. Ő azt válaszolta, hogy menjek nyugodtan, mert hajlik rá az elnök úr, csak ki akarja húzni az átigazolást (aminek nem tudom, mi értelme, de ezt ő tudja). Elutaztam a csapattal nyugodtan, hogy most már végre meg fog oldódni az ügyem és három napig részt vettem az edzéseken, meccseken. Amikor hazajöttünk vasárnap, megkért Króner Péter Úr, hogy hívjam fel az elnököt és beszéljek vele, hogy mikor küldik át az átigazoló lapomat. Ahogy felhívtam, ő megint mondta, hogy nem mehetek oda, mert rivális csapat, bárhová máshová elenged, a Keleti- a Nyugati- és a Közép-csoportba (utóbbiban az első hat helyezettig mehetek, mert az nem rivális), de oda nem, amelyik gárda a gyulai csapathoz közel áll pontszámban. Amikor mondtam neki, hogy már itt Dunaharasztiban megegyeztem, és meg is ígérte Szentléleki Béla, hogy elengednek mindenféle kikötés nélkül, erre azt válaszolta, hogy nem érdekli őt, nem enged ide, akkor hagyjam abba a focit fél évre. Az volt az Elnök Úr legnagyobb problémája, hogyha én Dunaharasztiba megyek, akkor »biztos én fogom Gyulán ellenük fejelni a gólt…« Mondtam neki, hogy addig van még tizenkét mérkőzés, és nem hiszem, hogy azon az egy meccsen fog múlni, hogy bent marad a csapat vagy sem. Úgy tudom, nincs két Aranylabdám, hogy ennyire kellene félni tőlem bármelyik csapatnak, de úgy néz ki, esélyes vagyok rá. Utána ráfogta arra, hogy nem mehetek, és hogy miattam kaptunk ki az ősszel Gyulán a Pécs ellen, mivel engem 1–0-nál kiállítottak a második félidő elején, és az a meccs hozható lett volna. Az a találkozó 6–0 lett nem ide, és mivel felvették a mérkőzést, és látva azt utólag, más színvonalú csapat küzdött a pályán ellenünk. Nemhiába hagyja ott a klubot évente négy-öt játékos, nemhiába kell állandóan új csapatot építeni, amikor ilyen hozzáállású emberek vannak a klubnál, akiknek a szava igazából nem vehető készpénznek.

Az egyik volt csapattársammal – aki nem volt alapember – megcsinálták azt, hogy felhívta a játékos az Elnök Urat, hogy elmondja neki, szintén egy rivális egyesülethez igazol, mivel ott van az iskolája és nem kell levelezőn elvégeznie, hanem be tud járni. Az elnök erre azt mondta, hogy nem örül neki, de mehet nyugodtan. A játékos be is illeszkedett, meg is egyezett a klubbal, majd rá egy hétre szóltak, hogy mégsem mehet, mert az elnök kért érte valamit, ami igazából kérhető, de amikor beszéltek telefonon, ezt egy szóval sem említette, csak azt, hogy nem örül, és hogy elengedik. Év közben az Elnök Úr pedig azt mondta: »Bárkit idehozok a csapathoz télen, nem számít semmi!« Nos, úgy néz ki, nem úgy sikerültek az igazolások, ahogy eltervezte, és ezért tart engem vissza a sportolástól úgy, hogy a gyulai pályafutásom alatt mindent megtettem a klub sikereiért, a legjobb tudásom szerint játszottam minden mérkőzésen. Most pedig itt állok csapat nélkül és még van néhány napom arra, hogy találjak magamnak másikat az átigazolási időszak végéig, és ha nem, akkor hagyjam abba a labdarúgást? Mert úgy tűnik, az adott szónak még sincs túlzottan nagy súlya…”

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!