Foci a köbön

JÁTÉKOSSORS. Megváltozott szerepkör: Vámosi Csaba felnőtt gárda edzőjeként is dolgozik

Sokan az FTC-ből emlékeznek rá, pedig már a negyvenkettedik életévét tapossa Vámosi Csaba, aki azonban még mindig futballozik. Mi több, a tavasszal nem csupán a Mezőkövesd fiataljaival foglalkozik a karrierjét Tiszaújvárosban kezdő hátvéd.

Ki a csuda ez a magas fiú, aki négy centiméter híján kétméteresre nőtt? Ezt kérdezték a szurkolók, és miután 1996-ban tizenhat bajnokin háromszor is eredményesnek bizonyult, rendre fontos, pontokról, sorsokról döntő gólokat szerezve, elvitte, leigazolta a Ferencváros. Úgy, mint annak idején Nyilas Eleket. Vámosi Csaba azonban a középpályással ellentétben nem lett válogatott – a fedezet 14-szer viselhette a meggypiros mezt –, de így is megbízható hátvédnek tartották az edzői, hiszen az FTC után megfordult Győrben, Tatabányán és Mezőkövesden is. Az ősszel még csupán labdarúgója volt, a tavasszal viszont már játékos-edzője lesz a Heves megyei I. osztályban 11 ponttal a 12. helyen álló Füzesabony együttesének Vámosi Csaba, akinek déja vu-érzése lehet, mivel nem is olyan régen Nyíradonyban dolgozott hasonló szerepkörben.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!