Foci a köbön

EDZŐSORS. Apja és fia: Sándor István és ifjabb Sándor István a törökországi Belekben egymás ellen meccselt

Kiváló sportemberek megható találkozásának lehettek szemtanúi a törökországi Belekben edzőtáborozó soroksári és sepsiszentgyörgyi futballisták, hiszen a lassan magunk mögött hagyott hétvégén nem mindennapi összecsapásra került sor.

„Megyen a munka, megyen.”
Legendás idézet egy legendás edzőtől. Sándor István nevét a legtöbben az akasztói Stadler FC-ből ismerik, csakhogy a 72 éves kárpátaljai szakember dolgozott Magyarországon Nyíregyházán, Diósgyőrben, Vácon, Győrben és a Videotonnál is, míg tavaly decemberig tehetségkutatóként tett sokat a Puskás Akadémia felvirágoztatásáért. Az esztendő utolsó hónapjában azonban felpörögtek az események, így 2017 januárjától a román másodosztály II. csoportjának negyedik helyén álló Sepsiszentgyörgy szakmai igazgatójaként tehet sokat az együttes előrelépéséért, az osztályváltásért, merthogy ez a cél. Ezen a hétvégén különleges derbire került sor, ugyanis az NB II második helyezettje, az ifjabb Sándor Istvánt a hatvanadik percig a soraiban tudó, az éllovas Puskás Akadémiától mindössze egy ponttal lemaradó Soroksár a Sándor István által vezetett Sepsiszentgyörggyel vívott értékes kilencven percet. Apa és fia ritkán találkozik az edzőtáborban, pláne ellenfélként, ezúttal mégis ez történt. Csakhogy volt ott még valaki. 1995 és 1998 között 54 alkalommal védte a Stadler FC kapuját Nagy Gábor, márpedig a negyvenöt esztendős sportember tudása és felkészültsége alapján még manapság is vígan vetődhetne valamelyik NB-s alakulat ketrece előtt, ám jó ideje a Soroksár kapusedzőjeként tevékenykedik, és már csupán az FTC öregfiú-csapatában készteti dühöngésre a rivális támadóit. Nem titok, az 1993 és 1997 között a Stadler FC kötelékéhez tartozó Sándor István egyik legkedvesebb labdarúgója Nagy Gábor volt, így el lehet képzelni azokat a megható pillanatokat, amelyeket a beleki edzőtábor résztvevői átélhettek.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Antal Lőrinc says:

    Mester, gratulálok, és szúrkolok az újfeladathoz!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!