Foci a köbön

EDZŐSORS. Tóth Bálint, aki megmártózott az élmények tengerében: „Úgy izgultam, mint az első meccsemen”

p1260037Az élete egy szép regény: miközben október 29-én, szombaton este a Fáy utcában volt jelenése szomorú, mégis örömteli alkalomból, addig november 13-án, vasárnap az Üllői úti aréna első sorából figyelhette Tóth Bálint, ahogy Tóth Máté, a rutinos, jelenleg csapat nélküli szakember unokája kisétál a pályára, Dzsudzsák Balázs „párjaként”.

2016-10-02-05-dodi-bibi-mira-11-mate-edzes-051A jövő elkezdődött. Hamarosan egy-két éhes vasszájat tömnek be betontörmelékkel, a múlt egy-egy csodaszép darabjával. Nemsokára rovott múltú munkagépek és markos legények lepik el a Fáy utcai sporttelepet, hogy az Illovszky Rudolf Stadion helyén vadonatúj aréna épüljön – a XXI. század elvárásainak megfelelően.
„Bevallom férfiasan, könnyes szemekkel éltem meg a búcsút, mert 1961 óta tartozom a Vasashoz – mondta Tóth Bálint, aki ott volt az Illovszky Rudolf Stadionban a Videoton elleni, 1–1-re végződő bajnokin, és aki ismét megmutatta magát a piros-kék publikumnak. – Ott lettem igazolt játékos – annak idején tizenkét éves kor volt a limit –, ott lettem NB I-es futballista. A Vasas színeiben tört el a lábam Diósgyőrben, de ettől függetlenül nagyon sok csodálatos emlékem van. És azért volt könnyes a szem, mert ugye, ami volt, az vissza nem jön, de reméljük, hogy szép kis otthonunk lesz 2018 márciusától. Már megérett ez a klub arra, hogy megérdemelje, új stadionja legyen. Csodálatos, nagyszerű szervezésű este volt, a Vasas-család összejött, és még akiket nem láttunk jó néhány éve, azok is megjelentek. Nagyon klassz volt a régi társakkal ismét találkozni.”
És ismét feleleveníteni a múltat, a kitörölhetetlen 9sszecsapásokat.
„A Közép-európai Kupa-győzelem az Inter Bratislava ellen felejthetetlen – ment vissza az időben Tóth Bálint. – Az első meccset elveszítettük 2–1-re, de a visszavágón 4–1-re nyertünk. Akkor huszonnyolcezer ember volt kinn, elképesztő felhajtás, óriási ünneplés volt, miután remek meccset sikerült játszanunk.”
1970. június 20-án az alábbi angyalföldi tizenegy várt az osztrák Paul Schiller sípszavára: Mészáros Ferenc – Fábián Tibor, Mészöly Kálmán, Vidáts Csaba – Lakinger Lajos, Müller Sándor, Menczel Iván (Váradi Ottó, 70. p.), Török Péter (Ladinszky Attila, 74. p.) – Puskás Lajos, Farkas János, Tóth Bálint. Albert József alakulata a 43. percben született vendéggól miatt összesítésben kétgólos hátrányba került, de a Vasas-szív azon a nyári estén is átsegítette a piros-kékeket a holtponton, akik már-már „félholtra” verték riválisukat. Varázslatos második félidőt láthatott a nagyérdemű, ugyanis a 49. minutumban Puskás Lajos, a 76. percben Farkas János, a 82.-ben Müller Sándor, míg a 86. percben ismét Farkas János ünnepelhetett – és velük együtt a korántsem maroknyi hazai szurkolótábor.
„Talán még egy meccset mondanék, ami picit a magyar futball velejárója is, miszerint nagyon gyorsan leöregezik a futballistákat – tért vissza az emlékek erdejébe Tóth Bálint. – Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán és Farkas János búcsúmeccse volt, és az is szomorkás mérkőzés lett, hiszen nagyon fiatalok voltak akkor, a harmincat is alig érték el, erejük teljében léteztek, de el kellett köszönni tőlük. Ekkor is huszonnyolcezer ember volt kinn, komolyan mondom, még a salakon is ültek. Nekem a fél életem ott telt, a Fáy utcában lettem ifiedző, az első csapatnál pálya- majd vezetőedző, illetve utánpótlás-szakágvezető. Minden sarok ismert engem és én is őket. Most ez meg fog változni, ugyanolyan már nem lesz semmi, de az ember szíve tele van emlékekkel, és ez nagyon fontos. Remélem, a maiaknak is megadatik sok szép élmény. De boldog lennék, ha az unokám ilyeneket megélhetne!”
Ha ilyet nem is, de gyerekfejjel valami egészen csodálatos élmény a napokban érte, éspedig a Magyarország–Andorra világbajnoki selejtezőn.

20161113_0087_hg

„A meccs előtt két napig nem aludtam semmit – adott helyzetjelentést Tóth Bálint. – Azt álmodtam, hogy elrabolták az unokámat. A fiamnak le kellett adnia őt, a gyerekek bekísérték a válogatottakat, majd visszaadták neki. Úgy izgultam, mint az első meccsemen. Tüneményes volt, úgy zsongott Dzsudzsák Balázs mellett, mintha ő is játszani menne. A felvételeket visszanézve olyan édes, meg kell zabálnom! Tóth Máténak hívják, most decemberben lesz hatéves a kisember. Kinn voltam a mérkőzésen, az első sorban álltam és fotóztam, a rengeteg fotós meg velem szemben. Egy-egy meccsen ők fényképeztek engem, most fordítva történt, változott a világ. Meg volt szeppenve az én kis unokám, hiszen azt is megcsinálta, miután andorrai szerelésben volt, hogy amikor az andorrai himnusznak vége lett, megindult a játékoskijáró felé. Ugye, azt az ukázt kapták, ha vége a himnusznak, ki kell futni onnan. Egyem a szívét, a magyar előtt ki akart futni, de Dzsudzsi rászólt, hogy »hé, hová mész?« Aztán persze visszaballagott. Mégiscsak több mint húszezer ember volt kinn. Mint az én időmben…”

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!