Foci a köbön

TURA–NAGYKŐRÖSI KINIZSI. Aczél Zoltán, Véber György: egykori újpesti kedvencek csatája – visszatérés közel egy évtized után

veber1A helyezések alapján – a 14 pontos második fogadja a 6 pontos tizenharmadikat – korántsem számít rangadónak, mégis presztízsmeccsre kerül sor Turán vasárnap délután, ahol a házigazda TVSK a Nagykőrösi Kinizsit fogadja a Pest megyei I. osztály 7. fordulójában.

1992. október 17-én mintegy nyolcezren gondolták úgy, hogy kilátogatnak a Diósgyőr–Újpest NB I-es bajnokira. A fővárosiak a néhai Bene Ferenc döntése értelmében így álltak fel: Gróf – Szőnyi (Tiefenbach, 27. p.), Aczél, Szlezák – Miovecz (Füzesi, 75. p.), Tomka, Véber, Bérczy, Kecskés – Zsinka, Miklya. Az a meccs fordulatokban gazdag kilencven percet, no meg 3–3-as végeredményt hozott. Amennyiben hasonló összecsapást vív egymással a Tura és a Nagykőrös, a publikum tagjai még hétfő délután is tapsolni fognak úgy, mint annak idején Aczél Zoltánnak és Véber Györgynek. A két kiváló tréner, avagy az egykori újpesti csapattársak vasárnap délután összecsapnak egymással, bár ez így ebben a formában nem igaz. Tudniillik a nyáron honlapunknak exkluzív interjút adó Aczél Zoltán nem edzője, hanem szakmai igazgatója a Tura VSK-nak, míg Véber György idestova egy hete vette át a Nagykőrösi Kinizsi irányítását az időközben távozó Kecskeméti Józseftől. A szókimondó korábbi fedezetet – aki korábban Pest megyében Fóton is dolgozott, amiről részletesen a lenti cikkre kattintva olvashatnak – nem kell útbaigazítania senkinek Turán, hiszen közel egy évtizede Eszenyi Dénessel együtt irányította a TVSK-t, ám az elválás nem sikerült túlságosan szépre – erről az alábbi linkre kattintva olvashatnak részletesen. A nagykőrösiek élén az elmúlt hétvégén Véber György győzelemmel debütált, hiszen 3–1-re verte a Százhalombattát a Kinizsi, míg a Tura rangadót nyert idegenben, a Kisnémedivel szemben, hiszen nagyszerű teljesítményt nyújtva 4–1-re lelépte vetélytársát. Nem túlzás, a bajnoki címre törő Vecsés első számú üldözője az Aczél Zoltán, Sukaj Zsolt, Szilágyi Szilárd alkotta trió által trenírozott vasárnapi házigazda, márpedig amennyiben a Tura legyőzi a Nagykőrösi Kinizsit, még az is lehet, hogy helycserés támadás lesz az élen, ugyanis a Vecsés a Gödöllő otthonában vizitál szombat délután, ahol az elmúlt esztendők eredményeit figyelembe véve nem nehéz pontokat veszíteni.

vebergyorgy_interju_sportszelet_20060505

KATT A CIKKRE!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!