Foci a köbön

III. KERÜLET–MTK II. 1–2. Kenesei Krisztián: gól a kék-fehérek ellen, ami végül nem sokat ért

kenesei_krisztian_foto_reklamtablaHiába a bombaerős keret, némi meglepetésre a tavasszal még nyeretlen a III. Kerületi TVE. Pedig legutóbb, az NB III, Nyugati csoport 19. fordulójában, vasárnap délután, az MTK II. elleni hazai bajnokin minden jól indult.

Még csupán a 9. percben jártak a csapatok, amikor a télen a Vasastól szerződtetett Kenesei Krisztián korábbi klubja második alakulata ellen lőhetett gólt, és „Kenő” nem is hibázta el a büntetőt. 1–0 a házigazdának, és Széles Imre kiállítása miatt emberelőnyben az óbudai alakulat. Ember nem fogadott volna arra, hogy fordít a „kis” MTK, pedig pontosan ez történt. Kenesein kívül a kapus Szatmári Zoltán is korábbi egyesülete ellen léphetett pályára, ám az, hogy a Kerület vereséget szenvedett, nem az NB I-es múltú kapusnak köszönhető, sokkal inkább a túloldali cerberusnak, a szintén remek alapokkal megáldott Fadgyas Tamásnak, aki az egész találkozón jól védett, meg persze az egyenlítő Szatmári Istvánnak és a győztes találatot megszerző Vogyicska Bálintnak. A slusszpoén amúgy Fadgyas Tamásé volt a találkozó utolsó percében, ugyanis hatalmas bravúrjának köszönhetően a házigazda nem jutott egyről a kettőre, ami a gólok, no meg a tavasszal szerzett (össz)pontok számát illeti.

» JÓL MEGY A KAPUSOKNAK. Amint azt fentebb is jeleztük, az óbudaiak gyengén rajtoltak, ugyanis a tavasz során a megszerezhető hat pontból mindössze egyet gyűjtöttek be, miután a nyitányon 0–0-ra végeztek a Csepel otthonában. Érdekesség, hogy azon a találkozón az NB I-es nevelésű, Kanadát is megjárt Botlik Dániel védett káprázatos formában, avagy úgy tűnik, a cerberusoknak valamiért jól megy tavasszal a III. Kerületi TVE ellen.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!