Foci a köbön

TAKSONY: HELYZETBEN. Korábbi élvonalbeli MTK-csatárral is erősítettek

feketelaszloAz előző évadban még az NB III-ban szereplő csapatot győzött le szerda délután a Pest megyei I. osztályban legutóbb 52 ponttal az 5. helyen végző Taksony SE.

Halász Gyula együttese rekkenő hőségben 3–1-re győzte le az NB III, Nyugati csoportjából sereghajtóként búcsúzó Tököl VSK-t, amellyel minden bizonnyal a pontvadászat során is összecsaphat majd. A társulattal kapcsolatos hír még, hogy információnk szerint két labdarúgóval megállapodott a klub vezetősége, így a 2015/2016-os évadban taksonyi mezben láthatják a szurkolók Fekete Lászlót (34) és Kovacsik Tibort (27).

A rutinos támadó – aki a néhai európai ezüstcipős fia – az MTK neveltjeként megfordult a finn HJK Helsinkiben, majd a REAC, a III. Kerület, a Százhalombatta, a Dunakeszi Vasutas, a Dunakanyar-Vác, a Szigetszentmiklós és a Diósd színeiben, míg az előző évad első felében az NB III, Közép-csoportjába besorolt ESMTK dresszében 10 bajnokin 4 alkalommal volt eredményes. Ám a télen a Pest megyei I. osztályú Törökbálinti TC-hez igazolt, a fekete-fehéreknél 13/4-es mutatóval zárt.

kovacsiktiborAz éppen ma a születésnapját ünneplő Kovacsik Tibor Örkényben kezdte karrierjét, majd az MTK-hoz került, ott nevelkedett, ahonnan a III. Kerületi TVE-n keresztül vezetett vissza az útja Örkénybe, aztán a Dunaharaszti MTK után Dabasra szerződött, ám tavaly nyáron visszatért a DMTK-hoz. Az NB III, Közép-csoportjában szereplő első csapatban 8 bajnokin 1 gólig jutott, míg a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjába besorolt DMTK II.-ben 7 összecsapáson 5 találatot szerzett.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!