Foci a köbön

EDZŐSORS. Viczkó Tamás (Törökbálint): „Nekem nem derogál, ha az U10-nek kell edzést tartanom”

viczkotamas_1Zajlik az élet Törökbálinton: mint arról a Foci a köbön elsőként beszámolt, idestova három hete Mersich Péter helyét Viczkó Tamás vette át a Pest megyei I. osztályú gárda kispadján. A szó nemes értelmében véve világot látott, nagy tapasztalattal rendelkező szakember debütálása nagyszerűen sikerült, ugyanis október második vasárnapján Taksonyban 2–0-s győzelemmel kezdett.

Ferencvárosi nevelésű labdarúgóként játszott az FTC-ben, majd egy pálfordulást követően Újpesten töltött el gyönyörű éveket. Nem az ifiben, hanem az élvonalban. Aztán a sors nem magyarországi létet szánt neki. Viczkó Tamás hosszú ideig élt távol a családtól és a hazától, ám a tréner immár itthon van és munkához is látott Törökbálinton, a Pest megyei I. osztályban.
– Szépen belenyúlt a csapatba. Hogy csak egy példát említsek: a világéletében csatárként futballozó Kóbor Csabából kiváló jobb-bekket csinált Taksonyban.
– Az azért még túlzás, hogy zseniális, de hogy jobbhátvédet játszott, az igaz – nevetett Viczkó Tamás, a Törökbálinti TC edzője. – Az igazság az, hogy nagyszerű fizikumú, gyors játékosról, nem mellékesen jó szellemű srácról van szó, akit meg kell tanítani védőt játszani, így a helyezkedéseket meg a többit, de ez nem probléma. Én is ezen a poszton futballoztam sok éven át, így hiszem, hogy megtanítjuk neki, és remélem azt is, hogy együtt sikeresen szerepelünk.
– A kezdés álomszerű volt, hiszen eddig nem futballozott kifejezetten eredményesen a Törökbálint, míg az idegenbeli újonc vetélytárs meglehetősen jól kezdte a szezont.
– A Taksony nagyon jó csapat. Azt nem mondom, hogy szerencsénk volt, de… Ha nem tűnik nagyképűnek, párhuzamot lehet vonni a mi együttesünk és a válogatott között, már ami a mentalitást illeti. A nemzeti tizenegynél is ez történt: semmivel nem lettek jobbak a játékosok, mint korábban, mégis kiharcoltak egy ikszet Romániában. Ugyanez igaz nálunk: semmiben nem változtak a futballisták, kivéve a mentalitást, a hozzáállást, a fegyelmet. Jobban együtt van a csapat, és bár ikszes meccs volt, mi szerencsés gólokat szereztünk szabadrúgásból és szögletből egy, nem mondom, hogy lényegesen jobb, de mégis remek társulat otthonában.
– Ha nem sértem meg vele, aligha tudott sokat a Pest megyei I. osztályról.
– Egyáltalán nem bánt meg, pedig ha hiszi, ha nem, edzőként 31 évvel ezelőtt ezen a szinten, Soroksáron kezdtem, a VOSE-nél. Talán ma már kevesen tudják, ki volt Harót Jani bácsi: 15 évig volt a Fradi első embere, az ő elnökösködése, valamint olyan nevelőedzők keze alatt nőttem fel, mint például Agárdi Feri bácsi, aki már a Páncsics Miklós–Varga Zoltán–féle korosztálynak is megtanította a futball ábécéjét. Játékosként kerültem oda, levezetésként futballoztam korábbi ferencvárosi balhátvédtársammal, Megyesi Istvánnal. Azzal a feltétellel vállaltam el bármit is, hogy elkezdhetem az edzőséget. 1976-ban diplomáztam a Testnevelési Főiskolán, nappali tagozaton, labdarúgó-szakedzői szakon. És mert a legmagasabb képesítésem megvolt, 1983-ban úgy gondoltam, belevágok. Manapság sajnos ezzel a diplomával semmit nem tudok kezdeni, mert jött a licencrendszer, és – már bocsánat, de – valami gusztustalan módon nem ismerik el. Abszolút nonszensz, de mit tudok tenni? Ez van. 20 évig külföldön dolgoztam, úgyhogy a Pest megyei aktualitásokról jóformán semmit nem tudok, csak azt, amit az újságban olvasok. Egyébként két otthoni meccsen voltam kinn, a Törökbálinton élő barátom meghívására.
– Hiányzott ez az egész önnek? Hiszen amatőr osztályról beszélünk.
– Hogyne, persze! Nézze, én a futballban voltam már minden. A megyei I. osztályban kezdtem az ifiben, és érdekes módon Taksonyban nagyon sok volt játékosom odajött hozzám, és érdeklődtek, mi van velem? Nekem nem derogál, ha az U10-nek kell edzést tartanom, pedig mindent megjártam, voltam Palesztinában szövetségi kapitány, míg itthon vezetőedző, utánpótlás-szekcióvezető, akadémiaigazgató, de hadd ne soroljam tovább.
– Két évtized azért mégiscsak kiesett.
– Persze, de egy picit visszamennék az időben. Kezdem ott, hogy Pesterzsébetről edzőként 1990-ben kerültem a Fradihoz. Nyilasi Tibor barátom vitt oda az egyik pályaedzőnek, de 1985 és 1988 között Újpesten voltam utánpótlás-szakágvezető, a Cérna-pályán. Az egy nagyon kemény munka volt, mégis nagyon sok jó játékost neveltünk, hála Istennek. 1988-tól 1990-ig voltam az Erzsébeti SMTK-nál az NB III-ban és az NB II-ben, olyanoknak voltam a trénere, akikkel együtt nőttünk fel, elég, ha csupán a korábban a Volánban futballozó Forintos „Charlie”-t – Isten nyugosztalja – vagy Ebedli Zoltánt említem, akivel tízéves korunktól együtt nőttünk fel. Szóval harmadik pályaedzőként kerültem a Fradihoz, Nyilasi Tibor munkáját közvetlenül Mucha József és Szepessy László segítette, én meg a juniorcsapatot vettem át. Előbb a felnőttek végeztek az élen, aztán én nyertem aranyat a juniorokkal. Ez volt a ’72-es korosztály, Bubcsó Norberttel, ifjabb Szurgent Lajossal vagy Rakonczay Imrével, aki aztán végül zenész lett. Nagyon kedves korosztály volt, szívesen emlékszem vissza rájuk. Még egy évig volt szerződésem a Ferencvárossal, amikor megkeresett a korábbi TF-es évfolyamtársam, kuvaiti barátom egy nagyon jó ajánlattal. Én meg mentem „Nyílhoz”, hogy „Tibikém, mit csináljak?” Erre azt mondta nekem: „Tomikám, menj, aztán keressél pénzt.”
– És belevágott a nagy kalandba.
– Amellyel gyakorlatilag feladtam a meglévő, sikeres állásomat. Öregebb fejjel belegondolva, ezáltal az itthoni karrieremet is, amely talán akkor kezdődött volna. Gondoljon bele: nyerek még egy bajnokságot a juniorral, aztán mehettem volna az NB II-be és így tovább. Ezt akkor nem mértem fel ilyen mélységig, valóban belevágtam egy nagy kalandba, ami hála Istennek, remekül sült el, mert nagyszerű éveket töltöttem el Kuvaitban.
– Hosszabb ideig nem is járt itthon?
– Egyszer voltam, még az 1996/1997-es szezonban, amikor az újpesti ifit vittem. Láttam, hogy a ’78-as korosztályból nem sokan fognak odaérni, így felhoztam a fiatalabbakat, a ’79-eseket, akik közül Löw „Cica” sokszoros válogatott lett, mi több, most már edző is. Löw „Cica”… Bocsánat, én már csak így hívom Zsoltit, a becenevén, ami azóta is rajtamaradt. Persze aztán jöttek a ’80-asok, akik közül Tokody Tibor lett válogatott és szintén játszott külföldön. Egy év alatt kihoztam belőlük valamit, aztán visszahívtak Kuvaitba.
– Csakhogy nem csupán ott edzősködött.
– Nem bizony! Dolgoztam a palesztin válogatottnál pályaedzőként, majd szövetségi kapitányként, utána Vietnám következett három évig, de Líbiában és Szaúd-Arábiában is eltöltöttem egyet-egyet, majd realítve Ománban fejeztem be két esztendeje. Hazajöttem és vártam egy külföldi ajánlatra, de nem jött, ellenben itthonról megkerestek. Bizonyára a 30 éves edzői tapasztalatom miatt van szükség rám Törökbálinton, én meg úgy voltam vele, legalább csinálok valamit itthon. A Törökbálint klubvezetése sportigazgatónak kérte fel egykori játékostársamat és barátomat, Jurácsik Mátyást – akivel az Újpesti Dózsában az 1970-es évek végén játszottunk együtt –, és az ő javaslatára döntöttek a személyem mellett. Most vele és a vezetőkkel együtt vállvetve dolgozunk a sikeresebb szereplésért. Amúgy abszolút nem érdekel, milyen szintről beszélünk, mivel örömmel megyek ki minden nap az edzésekre. 50 éve a futballban élek, nekem ez az életem.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 55. lapszámában. Azóta a Törökbálint hazai pályán 4–1-re verte az Örkényt, míg 1–1-re végzett Pilisen. November 2-án, vasárnap 13.30-kor a jelenlegi második helyezett Vecsést fogadja a fekete-fehér gárda. (Pénteken a távozó törökbálinti trénerrel, Mersich Péterrel készült interjút adjuk közre.)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!